Kell ez egy életen át?
Idegennek érezzük szüleinket
A távolodás kisgyermekkorban kezdődik, amikor jeleiket úgy értelmezzük, hogy nem szeretnek bennünket – legyen ez vélt, vagy valós sérelem, kihat a további életünkre.
Szerinted József Attilát szerette az édesanyja?
Igen, egyértelműen. Annyit dolgozott érte, hogy belepusztult, nem nevelhette fel. A költő mégis úgy élte meg, hogy számára a szeretetforrás zárva.
Mi kellett volna annak a szegény kisgyermeknek? Szeretet, sok-sok szeretet. A megélhetéshez pedig pénz.
Eltávolodni persze más okból is lehet, amik ennél súlyosabbak, de a hatásuk ugyanaz az ürességérzet, ami felnőttkorban is kísérteni fog.
A módszeresen vert gyermek számára fájdalmas lesz felnőni, egészséges lelkűvé válni, és önbizalomra, stresszmentes életre szert tenni, és megvalósítani azt az álmot, amit gyerekként nem kaphatott meg: boldog családi életet élni. Lehetséges elérni, vannak rá módszerek, melyekkel ezek a mély feszültségek oldhatóvá válnak.
Túlterhelt idegrendszer
Túl sok feladat, erőt próbáló munkaköri légkör, családi gondok, súlyos betegség, elszállt hitelek, melyek a legbékésebb emberből is kihozhatják a legrosszabb oldalát.
A passzivitás ugyanolyan romboló, mintha kitörne, és tombolna a szenvedő fél. A feszültségek levezetésére számtalan módszer létezik. Egyik leghatásosabb, ha valamilyen sportba kezd, pl. futásba, mely megemeli a pulzusszámot, energiával tölt fel és segít a békés éjszakák visszaszerzésében.
Önsorsrontás
Alkoholizmus, cigarettázás, egyre gyakrabban gyógyszerfüggőség, illetve drogfüggőség, melyek közvetlenül a testet betegítik meg, ugyanakkor a személyiségben okoznak torzulást. A függő el sem tudja képzelni az életét a napi, heti adagja nélkül, és a leszokás nagyon nehéz, támogató környezetet igényel. Van kiút, de lehetőleg még azelőtt kell igénybe venni, hogy maradandó károsodások érnék a szervezetet, a lelket.
Az önsorsrontás sokszor társul elfojtott bűntudathoz, negatív gyermekkori élményekhez, és a felsoroltakon kívül még számos fajtája lehet, melyek némelyikével a www.szexcoaching.hu oldalon is foglalkozunk.
Betegségbe menekülve
Pszichoszomatikus betegséget mindannyian produkáltunk már, amikor iskolás korunkban nem akaródzott menni dolgozatot írni, vagy felelni. Tanárok és szülők azonnal kiszúrják ezt az állapotot. Felnőtt korunkban a háziorvos hivatott rákérdezni egy-egy betegség lelki okára. Sokan viszont nem jutnak el a háziorvosig, mert szégyellve állapotukat, úgy érzik, megbélyegezné őket, ha más is tudna arról, hogy szexuális problémájuk támadt. Pedig ma már mindenre van gyógymód, és nem kell hozzá feltétlenül gyógyszer, vagy kellemetlen vizsgálatok sokasága.
Zaklatottan
A gyermekkorban szexuális zaklatást elszenvedők nagyobb eséllyel kerülnek olyan élethelyzetekbe, melyek a stressztűrésüket jelentősen igénybe veszik, vagy kimerítik. Ennek is betegségek sora lehet a következménye, illetve komoly szexuális problémák jelentkezhetnek, ha nem sikerül feldolgozni ezeket az élményeket.
Hosszú, kemény munka vár a korábban zaklatásnak kitett fiatal felnőttekre, ha korábban nem kaptak szakszerű segítséget a környezettől.
Van megoldás, megélhetnek bizalmas kapcsolatokat, mély szerelmeket és megtanulhatnak kötődni, a sérülés veszélye nélkül, egészséges módon kialakítva azokat.
Minden jó kapcsolat alapja, hogyha egyiket rosszul éltük meg, a szakítás túlságosan fájdalmas volt, vagy valamilyen zavar alakult ki az életünkben a hatására, a következőbe úgy lépjünk bele, hogy feldolgozatlan sérelmeket, negatív érzéseket ne hagyjunk magunkban.
El kell engedni, meg kell gyászolni, a helyére kell tenni gyermekkorunk megpróbáltatásait, fiatal felnőttkorunk szerelmi-kapcsolati megpróbáltatásait, és a jövőbe tekintve megtervezni az életünket.